War in my mind 

3.fejezet
-Hol voltál?-kiáltott le az emeletrol Szaád.
-Semmi kozod hozzá-mosolyogtam,nem volt kedvem veszekedni.
Mikor felmentem a szobába annyira meglepett a látvány,hogy azonnal megmerevedtem a kuszobon állva.Szaád csomagolt,nagyi
ugyszintén.
-Mi tortént?-kérdeztem nagyon halkan.
-Anyádat bevitték a korházba-mondta nagyi boldogan-Megyunk Egyiptomba,hisz mindjárt meglesz a kisunokám.
-Ez szuper!-kiáltottam fel,majd odafutottam az ágyhoz és én is segítettem nekik a ruháinkat betenni a borondokbe.
-Hmm,hiányozni fog azért ez a hely,Harryvel olyan jol elvoltunk-mondta Szaád nagyinak.
Csak akkor eszméltem fel,ha elmegyunk,nincs tobbé Harry,nincs tobbé Jane.De foleg attol aggodtam,hogy egyiktol sem tudok
elbucsuzni.
Reggel korán indultunk egy nagyobb városba ahol volt repulotér.Megszoktam már az utazást,de most rosszul esett.Hátranéztem
az utcára,s láttam a házat,láttam a szomszédét is.Csillagtol még az indulás elott konnyes bucsut vettem,nagyon fog
hiányozni ez az itt toltott ido.
Az autoban beraktam a fulhallgatot és meglepodtem,mikor szomoru zenét akartam hallgatni.Mindig is vidám,boldog hangzásu
és szovegu dalokat hallgattam,amik feldobták a kedvem amiktol szívesen táncra perdultem volna akárhol.Most viszont egy
szomorkás zenét találtam,amit még Jane mutatott nekem,hogy o mennyire ki nem állhatja.Lana Del Reynel szép hangja volt és
a Video games címu száma nagyon meghatott.Olyan szép szovege volt,hogy majdnem elsírtam magam,mert kozben beleéltem
magam.Már elhagytuk Handtownt,már nem jovunk csak jovo nyáron,addigra minden megváltozik.
-Remélem fiu lesz,elég nekem egy lánytestvér is-rohogott a képembe Szaád,mikor szálltunk fel a gépre.Mivel hármas ullések
voltak,nagypapa mogottunk ult két ismeretlennel.Nagyi megengedte,hogy az ablaknál uljek,Szaád nagy fájdalmára.Egész uton
bevetette a duzzogos pofát,ami engem nemérdekelt,csak a foldet néztem,s azt éreztem,hogy konnyek gordulnek le az arcomon.
-Miért sírsz Aysika?-simította meg nagyi a fejemet.
Némán megráztam a fejemet,majd elvette a kezét és ujra Szaádra oszpontosított.
Olyan szép a világ s én mégis olyan egyedul vagyok.A fejemhez kaptam.Nagyi megint rám nézett.Nem szabad sírnom ilyen
butaságok végett,meg miket is beszélek?Inkább lehunytam a szemem és eroltetett mosolyt csaltam az arcomra.
-Azért sírtam mert fog hiányozni Handtown-mondtam még mindig csukott szemmel nagyinak.
Nagymama elmosolyodott,majd egész uton Szaádot pátyolgatta aki színlelte,hogy milyen rossz az élete.
Leszálltunk.Itthon.Azért orultem is,hogy végre ismeros kornyezetben vagyok.Mikor kiléptem a tikkaszto hoségbe,korulnéztem
és hálát adtam Allahnak,hogy ilyen helyre szulettem,hogy is tudnék máshol élni,mint az én szeretett hazámban.
A korházba taxival mentunk,meglepodtem,hogy nagypapa milyen ugyesen elintéz ugyeket,amiket én nem tudnák.En szégyenlos
lennék megmondani még azt is a taxisofornek,hogy hova kívánkozok menni.
-Allahnak hála-szippantott bele a levegobe Szaád-végre,végre,végre.
-Elég a hálálkodásbol,elobb még sírtatok mert nem akartatok hazajonni.
-Na de nagyi!-emelte fel mutatoujját a magasba Szaád-Egyáltalán nem mondtam azt,hogy nem akarok hazajonni.De azért
hiányozni fog az az átkozott Handtown.
-Miért lenne átkozott?-nevettem Szaádon.
-Mert csunyák a lányok.Mint az a Jane,annak is mindene kintvan,magamutogatásban elso,de esze az nincs.
-Neked sincs-nevettem továbbra is.Belenéztem a sofor visszapillantotukrébe és láttam,hogy o is vigyorog.
-Van!-kiáltozott Szaád-Nekem igenis van eszem!Nagyon is nagy eszem van nekem!
-Na nyugodj le Szaád-nevetett nagyi,s nevetett az egész taxi.
Mikor megálltunk a korház elott,befutottunk,s hamar megláttam apámat.Apa magas ember volt,korulbelul 2 centiméteres
szakállt novesztett ebben az évben,a haja is akkora lehetett.Mikor meglátott minket,felugrott a székrol.
-Szaád!Aysa!-kiáltott felénk mély hangján.
-Apa!-hangzott el mindkettonk szájábl.
Megoleltuk ot,majd anya után kérdezoskodtunk.Micsoda szép családi idill volt ez.Az egész família,kivéve apám édesanyja,
akit én az egyiptomi nagyinak nevezek.
-Kibírtátok Angliát?-csufolodott apa a nagyszuleim felé nézve,de nekunk tette fel a kérdést.
Bologattunk.
-Na várjunk csak!Hol a baba?-kérdeztem.
Tiz perces várakozás után meg is nézhettuk a kis Hamdit.
Nagyiék csak egy hetet toltottek velunk,majd visszarepultek Nagy-Britanniába.Hamdi nagyon aranyos kisbaba volt,minden
idomet vele és az anyukámmal toltottem.
-Anya,kérdezhetek valamit?-ultem le mellé egy este a kanapéra.
-Mond csak.-válaszolta,mikozben Hamdit ringatta a kezében.
-Hogyan lettél muzulmán?
Anyábol kitort a nevetés.
-Hát ezt még csak most kérdezed?Már nagyon vártam,hogy elmesélhessem neked,de azt hidtem,nemérdekel.Nos,én 17 éves
koromban láttam egy filmet.Fontos lenne,de nememlékszem a címére.Arra emlékszek,hogy egy szép indiai no szerepelt benne,
de persze muszlim volt.Ezt csak azért mondom,mert Indiában hinduk is élnek.
-Igen anya,tudom.
-Tudom,hogy tudod,hisz okos vagy te-felkelt,majd bevitte Hamdit a szobába,lefektette,utána kijott hozzám,s folytatta-
Láttam,hogy milyen kedves lány és milyen okos,legfoképp nem konnyuvéru.Ugy gondoltam én is olyan szeretnék lenni,hisz
én nem azért lázadtam tinédzser koromban,hogy szabad legyek,vagy ihassak,bulizhassak,ha a nagyiék nem is engedik,
sokkalinkább azért,hogy igazság legyen,s hogy jo emberek legyenek mindenutt.Szuleimnek nem mondtam el soha,egyszer
nyitott rám anya,mikor imátkoztam,de azt hazudtam neki,hogy csak megprobáltam hogyan csinálják.Aztán megismertem apádat,
ugye Londonban tanult.Olyan joképu volt,hogy egybe beleszerettem és o is belém,nem a melleim vagy a seggem tetszett neki,
hanem az eszem.-mutatott anya a fejére.
-Szép torténet,magadtol is elkezdhetsz mesélni nekem.Nem foglak mindig kérdezni.
Másnap reggel azonnal bekapcsoltam az internetet,s bejelentkeztem a Facebook fiokomba.Apa nemigazán orult neki,hogy van
ilyenem,de semmi kivetnivaloja nem lehetett,mivel egy árva kép sem volt rolam,a profilképem is egy virág volt.
Mikor megláttam a két ismerosfelkérést,nyomban rájuk kattintottam és mikor megláttam a neveket,foleg az egyiket,
kiugrottam a székbol,ráugrottam az ágyra és forogtam,amíg le nem estem és nagyot puffantam.Visszahuppantam a székbe és
mégegyszer megnéztem.Igen.Jane Winner és nem más mint,Harry.Tustént visszaigazoltam mind a kettot,majd megnéztem a
képeiket.
-Szaádnak van fent képe-kiálltottam,majd mikor anya visszakérdezett,gyorsan azt feleltem neki,hogy csak vicceltem.
Ugyanis eszembe jutott,hogyha Szaád meglátja,hogy Harry az ismerosom és a képeit nézem,beárul anyáéknak.
Szoval Szaád is ott díszelgett Szaád egyik képén.Buszkén pozolt a motorral.Majd volt olyan kép is amelyen tátva maradt a
szám.Harry egy vagy két évvel fiatalabban.Nagyon helyes volt,nem is azon lepodtem meg,hanem azon,hogy mennyit változott,
ugyanis most még jobban néz ki,nem is értem,miért nem volt barátnoje.Várjunkcsak!Nem is kérdeztem tole,hogy volt-e valaha,
akkor honnan tudnám.Nos ami jobban érdekelt,az Harry érdeklodési kore volt,ugyhogy megnéztem az informáciot.Nem sok dolog
szerepelt ott.Néhány zene amit nem ismerek,sok-sok film,kedvenc sport pedig a foci.En is szerettem a focit.Aztán Harrynek
sok képe volt fegyverekrol.Azokkal nemtorodtem,amin nem o volt rajta.Tehát visszajeloltem mindkettot és vártam,hogy fent
legyen valamelyik,de semmi.Kikapcsoltam a gépet,ami azt illeti elég lassan ojtodott le,már ideges voltam.
Kimentem a szobábol,leultem az ebédloasztal mellé és unalmasan a fejemet támasztottam a jobb kezemmel.
-Mikor mész át Yasminehoz?-kérdezte anya,a mai ebédet fozve.
-Nemtudom.Minek menjek?-kérdeztem buskomoran.
-Nem vagytok joba?Tán osszevesztetek?
-Anya!-kezemet kivettem a fejem alol,majd felkeltem és visszamentem a szobámba.
Ha barátnokhoz megyek sosem oltoztem ki.Mindig az egyszeru melegíto nadrágomban járkáltam egyik utcárol a másikra.Ha
elmentem Yasminehoz,mindig olyan dolgokat csináltunk,amitol koszosak leszunk,ígyhát butaság lett volna kicsípni magam.
-Na mégis mész?-nézett rám anya onelégult mosollyal.
-Igen,már rég láttam-odanyomtam anyunak és Hamdinak egy puszit,majd kiléptem az utcára.Kevesen szoktak járkálni az
utcánkban,de sose volt olyan pillanat,hogy valaki ne jojjon szembe vagy mellettem.Szemben jott Szaád három barátjával,
az egyik,vagyis Khaled Yasmine bátyja volt.Szaád mindig is az idosebbekkel barátkozott,talán még is tobb esze van neki?
Vagy csak a csicskásuk?-nemhinném.
Gyorsan végigszáguldottam az utcán,lehet ha elmennék valami gyaloglo versenyre,még az elso helyet is megnyerném.
Befordulva a másik utcába,megláttam Yasminet.Nem volt egyedul.Vele volt Halima és Habibah is.Halima fekete kendot viselt,
mérges szemei rámtapadtak,nemtudtam hová nézni,hogy kikeruljem tekintetét.Habibah odasugott valamit,Yasminenak,aki
lenézoen nézett rám.
-Salam aleykum.-mondtam kicsit megbátorodva.
-Wa aleykum asalam.-vágta oda Yasmine.
-Mi a bajod?-néztem rá kérdoen.
-Menjunk Yasmine,ne pazaroljuk az idonket rá-huzta Yasmine kezét Habibah,aki haja csunyán volt osszefogva,mindenhová
logott az a csunya kopottas színu haja.
Megfordultak,otthagytak.Yasmine még egyzer visszanézett,mintha bocsánatot kért volna a tekintete,de mérhetetlen haragomban
nem torodtem vele.Felkaptam egy kavicsot a foldrol és utánuk hajítottam.Habibah megállt,mert épp mellé esett le a kis
kavics.Megfordult,egyik kezét a csípojére tette,másik kezén pedig bemutatta a kozépso ujját.A szám elé kaptam,
szornyulkodtem Yasminen,hogy ilyen lányokkal barátkozik.
Habibaht és Halimat nem csak én utáltam,az egész iskola,az egész osztály.E két lány megbotránykoztato tetteket szokott
végbevinni az osztályban,rosszabbak voltak mint a fiuk.Ha már a fiukrol van szo,néhányuk nagyon odavolt e két libáért.
Olyankor szoktam buszke lenni az én ocsémre,amikor kigunyolta oket.
Ott álltam gondolataimba meredve az utca kellos kozepén.Nagyon el voltam szomorodva,csalodtam a legjobb barátnomben.
Csak egy kis idore megyek el Angliába,s máris ellenem fordul,nem volt aki tiltotta volna oket ettol a két rossz életu
lánytol.
-Hát te?-kérdezte anya meglepetten ,mikor beléptem a konyhába.
Megráztam a fejem,leultem az asztalhoz.Nem bírtam sokáig,hogy ne mondjam el neki,miért voltam szomoru.
-Na mond!-ult le velem szembe anya.
-Yasmine tobbé nem a barátnom.Habibah és Halima társaságában volt,mikor találkoztunk.
-Az nem leheeeet-tette szája elé a kezét.
-De.
-Azok nagyon rossz lányok,de hát az anyjuk is olyan.Ne is torodj vele.
-De mostmár nincs senkim.
Felkeltem az asztaltol,bementem a szobába s a számítogép elé ultem.
-Ne gépezz sokat,hé!Drága lesz!-kiáltott utánam anya.
Mintha meg sem hallottam volna,ugy ultem ott tovább.Nagyon orultem mikor megláttam Janet online.Beszélgettunk egy kicsit
a webkamerán,majd elkoszontem,mert hangokat hallottam a konyhában.Kikapcsoltam a gépet.Majd odaugrottam az ajothoz és
becsuktam.Itt szegényesebbek voltak a korulmények,mint a nagyiék házában,de itt legalább volt kulon szobám.Szaáddal
valoságos rémálom volt egy helyen aludni.Minden este fejemhez vágta a párnáját,mikor már a legmélyebben aludtam,de reggel
neki nem volt jo,mivel én korán keltem és felvertem álmábol.
Hallottam a fiuk hangját,majd becsapták az ajtot,bementek az ocsém szobájába.
Este kimerészkedtek,mire megérkezett apa.Fáradt volt,mert ma sokáig dolgozott,ugyhogy nem valami sokat beszélt velunk.
Este mégegyszer odaultem a géphez,mikor Szaád már elment onnan,s arcomra nagy vigyor koltozott.Harry online volt.
Nemtudtam mit csináljak,tiz percig vártam,hogy írjon,de valoszinuleg nem vett észre.Mivel már a fiuk hazamentek,kiengedtem
hosszu hajamat és elkezdtem fésulgetni az ágyon ulve,mikor valami pittyant.Odaugrottam a géphez.Igen!Nem más mint Harry
írt.
Harry Jackman:Szia Aysa! :)
Aysa Farid: Szia Harry,miujság?
Harry Jackman:Semmi,nagyon meglepett,hogy elmentetek,megkérdeztem a nagyszuleidet,mikor visszajottek Egyiptombol,így
már tudom,hogy kisocséd szuletett.
Aysa Farid:Igen,megint egy fiutestvér.Janet szoktad látni?
Harry Jackman:Nem.
Most mit kérdezzek tole?-gondolkodtam el mélyen,de megint megelozott,hálistennek.
Harry Jackman:Hogy vagy amugy?
Aysa Farid:Hát nemelég jol,vagyis elég szomoruan...
Harry Jackman:Miért?
Aysa Farid:Mert ma megláttam a legjobb barátnomet,ahogy a két legnagyobb ellenségemmel sétáltak kint az utcán,mikozben
épp hozzá indultam.
Harry Jackman:Azt hidtem,neked Jane a legjobb barátnod.
Aysa Farid:Nekem nincs legjobb barátnom,mivel én se vagyok senki LEGJOBB barátnoje.Mindenkinek van más.
Melnakolikus hangulatba estem,szomoruan tekintettem a jovobe,ahol senki sem szeret,ahol magányosan ulok egy széken,aminek
az egyik lába rovidebb mint a másik három.
Harry Farid:Ne beszélj ilyet.Nekem a legjobb vagy...
Annyira orultem ennek,hogy hatalmasan rohogtem,mint az idioták.Az asztalt csapkodtam oromomben,s tobbszor elolvastam amit
írt.
Aysa Farid:Ne írj ilyeneket.
Harry Jackman:Miért?Baj?
Aysa Farid:Szaád akármikor megláthatja.
Harry Jackman:Ja,akkor nem írok ilyet tobbé,de legalább mostmár fogod tudni.
Aysa Farid:Elszaladt az ido,késon jottem fel,ugyhogy most megyek is.Szia.
Harry Jackman:Szép álmokat.
Aysa Farid:Neked is :D
Kitoroltem az osszes uzenetet,majd kimentem a szobámbol.Anya,apa,Szaád és Hamdi a konyhában ultek.A mi házunkat ugy kell
elképzelni,hogy az utcárol nyílik a ház bejárati ajtaja,ami a konyhába vezet.A konyha nagy szoba.Az ajto mellett
találhato a huto,a suto és a konyhabutor.A szoba kozepén van az asztal,négy székkel.Egy méterrel odébb a Tv,elotte pedig
egy felnyithatos ágy,amin szoktunk ulni az esti filmnézésekkor.
Két unalmas honap után váratlan ujsággal álltak elo a szuleim.Azthidtem,nyomban kikopom a kusharit,ami fűszeres
paradicsomszósszal leöntött tészta, rizs és lencse keveréke.Anya szerette volna ha kozépiskolába járnék,mivel nagyon
jo tanulo voltam az általánoson.Kevés egyiptomi lány megy kozépiskolába,s én nem is akartam.Egy hétig szorongtam ezvégett,
mivel nem volt szándékomban megint egy uj kozosségbe beilleszkedni,de anya ragaszkodott hozzá,s apa sem talált okot arra,
hogy ne menjek.Még aznap este elujságoltam Harrynek és Janenek,akikkel e kemény két honapban folyamatosan tartottam a
kapcsolatot.
Jane Winner:Na ne Aysa !
Aysa Farid: Mi van?
Jane Winner:Olyan jo otletem van,hogy ha megtudod...
Aysa Farid:Akkor bokd már ki.
Jane Winner:Gyere Angliába!Itt sokkal jobb a suli,nemutolsosorban itt vagyok én is.
Aysa Farid:Jane ez nem is rossz otlet.Gimnáziumba jársz?
Jane Winner:Még szép.
Aysa Farid:Azt hidtem te buta vagy az ilyenhez :D ... mindenesetre megkérdezem a szuleimet de biztos nem engedik meg.
Miután befejeztuk az irogatást Janenel,lefekudtem az ágyra,s azon gondolkotam mi lenne,ha tényleg egy angol iskolába
járnák.Mivel nagyon is jol tudok angolul,jok a jegyeim,talán fel is vennének.A nagyiéknál laknák,s Janeval egyutt
járnánk reggel a suliba,mint ahogy azt a filmekben láttam.
Otleteimmel elo is álltam reggel.Apa szohoz sem jutott,kereste a megfelelo szavakat,de ugy látszott,hogy nem találta.
Anya szemében láttam a csillogást,s hamar rájottem,otletem cseppet sincs elveszve-helyesbítek: Jane otlete.
-Ezt még alaposan át kell gondolnom,de jo dolog lenne.-mosolygott anya,Szaád viszont hangosan morgott akár egy medve,s
apa sem tett másként.
-Allah szerelmére,Treselle-vágta kezét apa az asztalra.
Mindenki odanézett,s hirtelen csend ult a szobára.
-Mit képzelsz,hogy a lány csak ugy elmegy Angliába?Hip-hopp?Csak ugy?
-De ne mond azt,hogy nem jo otlet!-vágta rá hangosan anya.
-Szo sem lehet rola-szogezte le apa,majd bement a háloszobába,magára csapva az ajtot.
Anya szomoruan leult az asztal mellé,Szaád viszont orult,hogy nem mehetek.Biztos irigy volt,hogy nem tarthatna velem,mert
o még csak általános iskolába jár.
Szornyu négy nap volt a várakozási ido,ugyanis apám ugy dontott,átgondolja a helyzetet.Mikor anyám nevetését
meghallottam,menten tudtam mirol van szo,oromomben ugráltam az ágyon,megint csak mint az idioták.Ha én egyszer orulok,
akkor azt nem lehet egyszeru mosollyal kifejezni.